A STÍLUS ÉS A HAZAI VALÓSÁG

Egyik, borturizmussal is foglalkozó partnerünk szomeliéje azt fejtegette, hogy a hazai borkedvelők nem szeretik a komplex, bonyolult borokat. Magyarországon csak az egyszerű könnyen értelmezhető boroknak van becsülete.
Ezzel szemben a (borkultúra vonatkozásában is) fejlett országokban az egyszerű borok kategóriájában is az aroma- és illatbombákat kedvelik, bár alacsonyabb (11-11,5%) alkoholtartalommal. A divat megköveteli az üdeséget, gyümölcsösséget, sőt a harmónikus, közepesen húsos struktúrát is. A választék másik végén elhelyezkedő boroktól hatalmas struktúrát, 14% körüli alkoholtartalmat és hosszú élettartamot várnak el a rendkívül finom érlelési ízek, illatok mellett. Ez utóbbiak legtöbbször faízekkel vannak egyensúlyozva.
Egyszerű lenne a homokba dugni a fejünket, és csak a hazai piacra koncentrálni. Azt hiszem ez önámítás lenne, és persze a könnyebb út egyben, hiszen az egyszerű borok előállításához nem elengedhetetlen a kiváló minőségű, érett szőlő, nincs szükség a legújabb szakismeretekre, a legkorszerűbb technológiára, technikára sem.
Felmerülhet a kérdés, vajon miért tér el a magyar borivók ízlése a fejlettebb országokban élőkétől a borok stílusát illetően. A válasz egyszerű: honfitársaink megfelelő külföldről behozható kínálat hiányában nem ismerik az új irányzatokat, így nem is választhatnak. A hazai borászok pedig nem rendelkeznek azokkal a feltételekkel, amelyek az új stílus meghonosításához nélkülözhetetlenek. Érdemes ezek közül röviden számba venni néhányat, első sorban a szőlőt. Nem tudom elfogadni neves, idősebb kollégák véleményét, mely szerint száraz cukrozással 13-14 M0-os csabagyöngyéből, 14-15 M0-os olasz rizlingből, chardonnay-ből versenyképes bor készíthető. Chaptalizációval növelhető ugyan a természet adta alkohol, de a beltartalom, a struktúra, az élettartam elfogadhatatlanul szerény szinten marad, mert a cukor nemigen javítja ezeket a jellemzőeket. Rafinált élesztőkkel elő tudunk állítani több, nagy mennyiségű aromát hordozó észtereket, de ez olyan, mint némely hölgy rossz sminkje: távolról esetleg csodálható, de közelről visszataszító, valamint kérészéletű. A szőlőről még annyit érdemes itt megemlíteni, hogy nem várhatunk el tőle beltartalmi értékeket, ha fattyúhajtásokon termeljük, ha a szőlő megfelelő fejlődési szakaszaiban szárazság esetén nem tudunk öntözni, ha a termőföld élettelen.
Nem kétséges, hogy ízekben, illatokban gazdag, gyümölcsös bort alapvetően a szüreteléstől a az erjesztés befejezéséig tartó hiper-reduktív technológiával lehet előállítani. E techológia borászatunkban történt alkalmazása során szerzett tapasztalatainkról már beszámoltam korábban. Meggyőződtünk arról, hogy a feladat nem egyszerű, nem is olcsó, ráadásul beruházásigényes. Ennek ellenére nem szabad ugyanabba a hibába esnünk, mint a reduktív technológia bevezetésekor. A borászatok többségének csak másfél évtizedes késéssel majd öt év alatt sikerült a megvalósítás. Az elvesztegetett 20 év következtében a nemzetközi szakma a magyar borászatot globális rangsor sereghajtójaként tartotta számon.
A kép összetettebb a borkategóriák ellenkező oldalán. Az elmúlt másfél évtized alatt a szakemberek és fogyasztók is egyetértésre jutottak abban, hogy a vörösboroknak érleltnek kell lenniük. Ennek a szemléletnek az eluralkodása megfoszt bennünket a finom, üdítő, gyümölcsös fiatal borok élvezetétől, mert nem készülnek ilyenek.
A fehérboroknál viszont – a tokaji kivételével – az érlelt borokat felejtette el a szakma a fogyasztókkal egyetértésben. Nagy kár, mert egy pincészet szakmai presztízsét az érlelt borok teszik maradandóvá.
A kedvezőtlen állapot kialakulását két tényezőre vezetem vissza. Az érlelt borok mellőzése jobbára a gazdasági, műszaki és technológiai nehézségektől visszariadó borászatoktól indul. Az érlelés forgóeszköz-igényes, a piacra vitel előtt évekig kell tárolni a bort. Számottevő költséggel jár a kétszer, háromszor használható hordók, egyéb korszerű eszközök beszerzése is. Ősrégi technológiáról van szó, a seprőn tartás, batonázs évezredes múltra tekinthet vissza. Az enzimmanipuláció az, ami új, és bármely borászatban segítségünkre van a biztos eredmény elérésében. Sőt ma már jártasak vagyunk a fehérjeszobrászatban, hosszúláncú aminosavakat rövid peptidláncokra tudjuk szabdalni a szájban érzékelhető struktúra javítása érdekében. Újabban terjedőben van a mikrooxidáció és a belső dongás technika is. Szóval drága és macerás eljárásokról van szó, de mégis szükség van rájuk, mert egy-egy borászat, vagy régió rangját mindig az érlelt borok teremtették meg, és így van ez ma is. Reduktív bort mostanában már minden pincészet képes előállítani, ez a képesség a XXI. században már nem számít különlegességnek.
Az érlelt borok mellőzésért a magyar gasztronómia is felelős. Teszik ezt anyagi megfontolásokból, valamint a könnyebbik út választása okán. Pedig nem hiszem, hogy lenne olyan séf, aki az angol királynő által is kedvelt bundás lazacot, vagy egy karibi homárt ne érlelt borral (5-10 éves Chablis, vagy Mersault) ajánlana. Az önmagában finom hiper-reduktív bor tönkre tenné az ételek nyújtotta kulináris élvezetet. Egy salátához, pármai sonkához, tenger gyümölcseiből készült előételhez ugyanaz a séf persze csak hiper-reduktív borral tudná elképzelni.
Amíg hazánkban nem állnak össze az igényes gasztronómia gazdasági, szakmai feltételei, az érlelt borok nem kerülnek vissza az őket megillető helyre. Addig is nekünk borászoknak kötelességünk, hogy életben tartsuk ezt a borstílust, sőt az élenjáró bortermelő régiókkal azonos időben tegyünk erőfeszítéseket a fejlődése érdekében.

Csonka Zoltán
borász

A HIPER-REDUKTÍV TECHNOLÓGIÁRÓL

Borászatunk fő fejlesztési iránya az alacsony alkoholtartalmú, üdítő jellegű, magas íz- és illatkoncentrációjú borok létrehozása. A projekt egyik meghatározó alfejezete a hiper-reduktív technológia.
Ennek a borkészítési eljárásnak az elméletét a legtöbb borász ismeri. A problémát a gyakorlati megvalósítás jelenti, különösen akkor, ha a meglévő technológiai berendezésekkel kell boldogulni.
A tehetős régiókban általában hűtéssel gátolják meg az enzimaktivitást. Alagutas hűtősorokban cseppfolyós nitrogénnel hűtik a szőlőt mínusz 5-7 C0-ra. Ha óránként néhány mázsa szőlőt kell feldolgozni, akár egy garázs is megfelel. A hiper-reduktív nedűket garázsboroknak is hívják, mivel annak idején ilyen és hasonló helyiségekben kezdték a műjégborok előállítását. Ám ha óránként több tonna szőlő érkezik, mint nálunk, ez a hűtési mód százmilliós nagyságrendű beruházást igényelne.
Számunkra a reális megoldást a meglévő, teljesen automatizált technológiai sor kiegészítése jelentette. Az első kiegészítés – ha eltekintünk az egészség- és balesetvédelmet szolgáló eszközöktől – egyszerűen megoldható helyszínen előállított szárazjég alkalmazásával a bogyózó alatti garatnál. Persze olyan mennyiségű szárazjég nem adagolható, hogy a cefre teljes tömegét lehűtsük mínusz 5-7 C0-ra. Meg kellett elégednünk azzal, hogy a garatban a cefre felületét lehűtsük, a cefrét széndioxiddal feldúsítsuk. Mivel nincs védőgázas présünk, az 1-2 óráig tartó préselés alatt a csak felületi hűtésben részesült cefre akár 20 C0-ra is felmelegedhetne, így az enzimek aktivizálódnának. Szerencsére a vörösboros techológiánk része a hidegáztató, ahol a cefrét kb. 1 óra alatt 0-5 C0-ra tudjuk lehűteni. Ennek köszönhetően a présbe 0-5 C0-osan kerülő cefre hőmérséklete a préselés végéig sem emelkedik 10 C0 fölé. Az általunk alkalmazott módszerrel nem gátolható meg teljesen az enzimaktivitás, de elégséges mértékben korlátozható.
Tapasztalataink szerint a hiper-reduktív technológiánál sem kerülhető meg a pektinbontó enzimek használata. A hidegáztatóban 1 óra alatt hűl le a cefre, tehát olyan gyorshatású pektinbontó enzimre van szükség, amely 20-25 perc alatt elvégzi feladatát.
A technológia kritikus pontja a présből kifolyó must összegyűjtése. Ehhez is a helyszínen készített szárazjeget használunk.
A techológia további részében nitrogén védőgáz alatt dolgozunk. Kulcskérdés a must gyors tisztítása, amit folyamatos flotálással oldunk meg.
A vinifikáció már nem okoz fejtörést, mert a reduktív közegben nincs enzimaktivitás. Hangsúlyozni kell viszont, hogy igen gyors (1-3 nap) erjedésre van szükség, ezért kerüljük az alacsony hőmérsékletet, mert amennyit nyernénk a réven, elvesztenénk a vámon. Borászatunk filozófiája szerint kerüli az idegen észterek létrehozását a fajtajelleg kihangsúlyozása érdekében.
A fentiekből látható, hogy az alkalmazott technológiával nem lehet teljes mértékben elnyomni az enzimaktivitást, ezért ként, tannint, aszkorbinsavat is használunk, de ügyelünk az időbeli sorrendre – a ként a legvégén adagoljuk.
A témával kapcsolatban szót kell ejteni a gépi szüretről is. Kísérleteink során tapasztaltuk, hogy az említett anyagok nem nyújtanak kellő védelmet gépi szüret esetében, mert akár a kombájn tartály aljába vagy felülre kerülnek, a szüretelés alatt nincs védelem. A problémára a cellulózra szuszpendált vegyszerek adják a megoldást, mert a könnyű cellulóz mindig a folyadék felszínén helyezkedik el, tehát folyamatos lesz a védelem.
Összegzésként kijelenthetem, hogy üzemünkben az ismertetett módon kellő hatékonysággal alkalmazható a hiper-reduktív technológia, még olyan esetben is, mint a túlérett Turán feldolgozása. De nem olcsó mulatságról van szó.
Meg kell jegyezni, hogy a hiper-reduktív eljárás az üdítő jellegű, alacsony alkoholtartalmú bor előállításának nem a legbonyolultabb és legdrágább része.

Csonka Zoltán

Borászatunk 4 borral nevezett a versenyre, ám érmet nem nyertünk.
A zsűrik döntését mégis megalapozottnak tartom, mert boraink új stílust képviselnek, így nem férnek be az országos divat meghatározta keretekbe.
Példaként a 2006-os Pinot grigio-nkat hoznám fel, amely hiperreduktív technológiával készült, illatos, zamatos bor, amelyet egy speciális batonázs eljárással testessé, húsossá alakítottunk a nemzetközi, jelenleg formálódó divatirányzat szerint. Így aztán ez a Pinot grigio se nem tipikusan reduktív, se nem érlelt. Nem meglepő, hogy a magyar szakemberekből álló zsűri nem tudott mit kezdeni ezzel a borral. Ezért tartjuk elfogadhatónak a kapott 79,6 pontot, amellyel megfelelően honorálták a hazánkban még szokatlan stílusú bor erényeit.
Néhány kritikai megjegyzés is ide kívánkozik:
ź A 36 díjazott fehérborból mindössze 4 volt 2006-osnál korábbi évjáratú, vélhetően érlelt bor. Pedig tapasztalataink szerint a nemzetközi borkereskedelemben az érlelt borok az átlagosnál jóval drágábbak. Például a svéd Systemboulaget katalógusában szereplő 0,75 literes Chardonnay - amely a versenyen 70-80 pontot érne el - ára 40-60 SEK, egy érlelt Chardonnay pedig 150-300 svéd koronába kerül. Azt is tapasztalhatjuk, hogy egy-egy szaklapban, vagy helyi borversenyen az érlelt borokat nem az azt megillető helyre teszik. Lehet, hogy ez tartja vissza a termelőket érlelt borok készítésétől? Pedig az érlelt borok adják a bortermelés haut couture-jét, a bortermelő jó hírneve nem képzelhető el érlelt borokkal való kitüntetett foglalkozás nélkül. Egyedül reduktív borokkal nem alapozhatjuk meg hírnevünket!
ź A vörösboroknál éppen fordított helyzet állt elő. A 47 díjazottból 9 volt 2006-os évjáratú. Tehát a termelők inkább szorgalmazzák és a zsűri is jobban értékeli a friss borokat. Ez megfelel a nemzetközi irányzatnak. A kedvező képet csak az árnyékolja be, hogy hazánkban még nem alakult ki a primőr jellegű vörösborok prototípusa.
ź Nem üdvözölhető, hogy a természetes borkülönlegességek között 2006-os is szerepelt. Még akkor sem, ha a friss borok némelyike jégbor. Talán a szervezőknek jobban kellene a talpukra állniuk a besorolásnál.
Összességében tetszett a XXX. Országos Borversenyen tapasztalt fejlődés az előző megmérettetéshez képest. Talán helyes lenne a zsűriből a bortermelőket véglegesen kihagyni, hiszen nem léphetik át saját árnyékukat.
A cél, amit a HNT főtitkára az eredmény-összefoglalója előszavában leírt, nevezetesen az, hogy kik a „magyar bor” számottevő reprezentánsai, a verseny teljesítette. Nézetem szerint a zsűrik a nemzetközi gyakorlatban megszokottnál szigorúbbak voltak. Ebből következik, hogy az ország tényleges borképe jobb annál, mint amit az eredménykatalógus mutat.
Állításomat alátámasztására szolgáljon saját példánk. A 9. Mondial du Pinot noir 2007 borversenyre nevezett „SK” Pinot noir 2004 borunkat a svájci zsűri 86,3, míg a XXX. Országos Borversenyé 73,8 pontra tartotta érdemesnek. Az eltérés igen nagy, érdemes ezen elgondolkodni. Talán az a magyarázat, hogy a hazai ítészek nemzetközi kitekintése nem elégséges, jobban kellene ismerniük a világ borait. Ennek a tudásnak a megszerzése bizony költségekkel jár, de szerintem a HNT-nek áldoznia kellene erre.


Kázsmér János

Noé óta több ezer év telt el, de a tudomány csak a XX. Század végére tudta – ám még akkor sem teljes pontossággal – meghatározni a bor mibenlétét, előállításának folyamatát. Így az évszázadok alatt bő lehetősége adódott a fantáziának, mítoszok keletkezésének. Persze keletkeztek hasznos írásművek, amelyek összegyűjtötték a tapasztalatokat, használható tanácsokat adtak. Kiemelkedő szerzők voltak Plinius (Kr. U. 23-79), Galenus (Kr. U. 129-199), Atheneus (Kr. U. 491-536), később Rozier (1734-1793) apát, a kémikus Chaptal (1756-1832), Napóleon minisztere, említést érdemel az 1761-ben született Nemes Fábián József lelkész, aki elődei műveinek fordításával és kiegészítésével hasznos tudnivalókkal látta el a magyar szőlészeket, borászokat. Századunkban hivatkozni szokás Nicolas Joly biodinamikus szőlőművelésről írt könyvére, amely objektív ismeretek mellett bővelkedik mítoszokban, alkimiában és fantáziában is. Akinek van elég türelme végig olvasni a művet, bizonyára felteszi a kérdést, vajon nem a Couleé-Serrant birtok és borai ügyes hírveréséről van-e szó, és a szakma csak másodlagos.
Érdekes, hogy a borról az első tudományos értékű értekezést Pasteur jelentette meg a XIX. század végén, mégis majd száz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt tömeges számú publikációk kövessék.
Nem a tudósok hanyagsága miatt születtek meg későn az eredmények, hanem azért, mert a bor tudományos meghatározásához olyan új tudományágaknak kellett születniük, mint a biokémia (ezen belül az aminosavakkal kapcsolatos ismereteknek), a mikrobiológia, és nem utolsó sorban a méréstechnika. A bor értéket hordozó alkotóelemei rendkívül bonyolult, bomlékony szerves vegyületek, amelyek elképesztően kis koncentrációban vannak jelen, ezért mérésük esetenként önmagában is bravúros tudományos teljesítménynek számít.
Hazánkban természetesen ma is születnek írásművek a szőlőről és a borról. Ezeket két csoportra osztom: a szakíróknak tartott szerzők műveire, amelyek legtöbbször marketing célúak és alapvetően a nosztalgiára, érzelmekre apellálnak, valamint szűk, tudományos részletkérdéseket (pld. a szőlőlevél rezveratrol tartalma) taglaló írásokra, amelyek szintén nem adnak segítséget a gyakorló szakembernek a napi problémák megoldásához. Nem hiányoznak - különösen az első csoportba sorolható művekből - a mítoszokra, etikára vonatkozó hivatkozások, holott inkább szakmai érvekre lenne szükség. Például a „kézműves bor” fogalmának elővezetése ragyogó kommunikációs teljesítmény, amellyel hátrányunkat megpróbálják elfogadható előnyként tálalni. Tudni kell persze, hogy ettől a bűvös szótól még nem lesznek versenyképes bormennyiségek, a szétaprózott humán- és anyagi forrásokkal továbbra sem lehet lépést tartani az új tudományos-technikai eredményekkel, sőt a megfelelő kereskedelemi technológiára (marketing) sem futotta eddig, de a forgalomba hozatali járulékból most már lesz pénz marketingre. De ne áltassuk magunkat, azzal, hogy a bor szűkített önköltségre vetítve 4-8% tőkét kivesznek az ágazatból, valamint korlátozzák a piaci szereplők szabadságát, hosszú távon csak pénzpazarlás várható eredményként. A kérdés más helyen bővebb kifejtést érdemelne.
Az ókori görögök, rómaiak az erős mediterrán borokat az üdítő hatás kedvéért vízzel keverve itták. Aki nem így tett, azt megvetették, részegesnek titulálták. Ma nálunk, az északi félteke legészakibb bortermelő területén a borászok felhördülnek a bor vizezésének hallatán, mondván ez aztán túlzás, az etika, a bor nimbuszának megcsúfolása. A déli kollégákból hasonló reakciót vált ki a bor cukrozása. Joggal kérdezhetjük, vajon kinek van igaza? Szerintem egyiküknek sem. Mindkettő jogosan, etikusan jár el, amíg a vevő kész elfogadni, megvásárolni az adott bort. De két dolgot garantálni kell. A fontosabb az egészségbiztonság, a másik az, hogy szőlőből készüljön. Ez a téma a uniós borreform javaslat egyik pillére volt, mert az EU Bizottság úgy gondolta, a cukrozás betiltása reformintézkedés. Szerintem is az lenne, ha a javítást saját must sűrítésével tudnánk megoldani. De ennek kemény technológiai és anyagi feltételei vannak. Sajnos az EU Bizottság másképpen gondolkozott, a túltermelési válságot kívánták tompítani úgy, hogy az északiakat a déliek gyenge szőlőjéből készített sűrítmény használatára kényszerítik. Persze a vita során fel sem vetettük érvként, hogy a tervezett intézkedés az amúgy sem fényes versenyképességünket tovább rontaná. Gondoljuk csak át, hogy mondjuk egy alacsony mustfokú, de egyébként korrekt, jó minőségű mustot törvény adta maximális mértékben zalagyöngye sűrítménnyel javítjuk. Eredményül olyan bort kapunk, mintha a jó borunkat 20-40%-ban zalagyöngyével házasítottuk volna. Ellenérvként elhangozhatna, javítsunk rektifikált sűrítménnyel. A bor minősége szempontjából ez a cukrozásnál semmivel sem jobb megoldás lenne, viszont drágább. Miniszterünk helyében elfogadtam volna a javaslatot, de moratóriumot és pénzt kértem volna, hogy meghatározott idő alatt a rendelkezésre bocsátott pénzből felkészülhessünk a technológia-váltásra. Vastagodhatott volna a nemzeti boríték, és valóban reformot hajtottunk volna végre a versenyképesség javítása terén.
A gyakorló borászok számára a XX. század legnagyobb tudományos vívmánya az egyes régiókban, dűlőkben spontán megjelenő gombák, baktériumok, enzimek specifikus szelekciója, majd ezek ipari méretű reprodukciója. Ezzel a világ minden borásza számára hozzáférhető váltak a legjobb élesztők, baktériumok, enzimek, ezáltal lényegesen csökkentek a versenyképességbeli különbségek. Persze a természet adta privilégiumot élvezőknek ez kedvezőtlen fordulat, ezért mindenféle marketing-módszerrel próbálták kivételezett helyzetüket megtartani. A legtöbbször hallható ellenérv a tudományos eredmények alapján előállítható u.n. techno-bor, amely minden borászatban egyforma. A borok minősége kétségtelenül kiegyenlítődik, de a szőlő, mint predesztináció, erényei és hátrányos tulajdonságai révén továbbra is jól észlelhető nyomot hagy az elkészült boron. Ezen kívül a borásznak a házasítás lehetősége elegendő és hatásos teret enged a borászat egyéni arculatának kialakításához.
Az érlelési technikák évszázados múltra tekinthetnek vissza, a múlt század ezen a területen is lényeges fordulatot hozott. A reprodukált enzimek gyorsan és biztosan segítik az élesztő sejtmagjában lévő anyagok kiszabadítását. Mi több, ugyancsak enzimes rásegítéssel a sejtmagból kiszabadult hosszú láncú aminosavakat sikerül rövidekké szétszabdalni. A peptidkötésű rövid láncok emulzióképző és édesítő hatásuk révén határozottan javítják a bor ízét. Figyelemre méltó, hogy ez az édesítő hatás négyezerszeresen felülmúlja a répacukorét, és különleges édesség érzetet ad a bor végének. Napjainkban a tudomány újabb lépést tett előre a fehérjeszobrászat és a génmanipuláció terén is. Fontos tudni, hogy a fehérjeszobrászat a természetes folyamatok céltudatos reprodukciója, semmi olyan új tulajdonságot nem hoz létre a borban, amely a legfontosabb garanciális elemet, az egészségbiztonságot veszélyeztetné. A génmanipulációról ez nem állítható, mert nincs még elegendő vizsgálati eredmény, ezért szigorú korlátokat kell megszabni – ez már nem etikai kérdés. A szigorú korlátok meghatározására a nemzeti kormányok hivatottak, de van-e egységes tudományos irányelv, amely alapján ezt megtehetik a versenyképesség esélyének diszkriminatív megnyirbálása, vagy liberalizációja nélkül. Szerencsére van ilyen: az OIV ajánlásai.
A jelenleg hatályos bortörvényünk viszont nem ilyen, túlzott megkötéseket tartalmaz, ezzel hatalmas előnyhöz juttatva a versenytársakat. Az EU reformjavaslata már megengedőbb, de nem elégséges mértékben. Kormányzatunknak el kell érnie, hogy a hazai borszakma is élvezhesse az OIV ajánlásokban foglaltak előnyeit. Tegyük félre az ál-etikai félelmeket, főleg akkor, amikor azok csupán misztikumokra épülnek.
A fentiek után jogos kérdés, melyik bor a „műves” (míves): a spontán, nem mindig és mindenhol sikeres folyamatokra alapozó, vagy a spontán folyamatokat nagy valószínűséggel mindig és mindenhol reprodukálni képes, sikeres eredményt hozó technológiákkal előállított bor. Szerintem a válasz egyszerű, a szóösszetételből is kikövetkeztethető: a tudomány eredményeinek tudatos alkalmazásával készült bor az, feltéve, ha megmaradnak a természetben lezajló folyamatoknál.
A „kézműves” borral kapcsolatban nyitva maradt még egy kérdés: Mit jelent a „kéz” ebben a szóösszetételben? Amennyiben kis sorozatnagyságokat, akkor nem biztos, hogy pozitív a fogalom. Ha a naturális termelési módszerkehez való visszatérést sugallja, az sem lehet előnyös, mert akkor például hiperreduktív borokat nem állíthatnánk elő, pedig a fogyasztók zöme ezt kedveli.
Tisztelt Kollégák!
Jelen írásommal csak arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a már nagyon globalizált világunkban a versenyképesség az egyetlen, mindenhol eredményt hozó tulajdonság. A misztikumra, etikára való hivatkozás nem vezet sehova, századunkban csak a tudományos és a technikai haladással elért eredmények az elfogadható érvek.
Visszatérve a napi problémákra, gondolkodjunk el azon a tényen, hogy a svéd System Bolaget 2007/2-es katalógusában szereplő 750 borból összesen három magyar, azok is rendkívül alacsony áron. Vörös nincs köztük. Egyik sem kézműves bor.